Civil szeretne maradni, mert a művészek felé olyan elvárásokat támaszt a társadalom, amelyek teljesítése után már nem lenne önmaga – erről is beszélt Sárik Péter. Arról is mesélt, hogy milyen zavart okoz ez sok embernél, hiszen számtalan esetben azt gondolják, a sikerek és elismerések után allűrjei, különleges szokásai vannak. Pedig nincsenek. Mindig olyan közvetlen és mosolygós, mint amilyennek elsőre látni.  Sárik Péter úgy fogalmazott: Cegléd számára egyenlő az ifjúkorral. Nagyon jó általános iskolai és középiskolai közösség, kiváló tanárok és egy biztonságos közeg.

„Úgy gondolom, hogy nem csak én, hanem a mi generációnk is még nagyon erősen megír ebből a korszakból, ami lehet, hogy még a rendszerváltás előtt volt és lehet, hogy hordozta azokat a rossz dolgokat, amik rosszak voltak. De mégiscsak egy szilárd világrend volt, ahol a köszönöm, a szívesen, a tisztelettel – ezek jelentettek valamit is lehet, hogy korlátok között voltunk, de ezek a korlátok mégis valamennyire biztonságot és értelmet adtak. Most meg így minden úgy csak van, áramlik, mindenhez hozzá lehet férni és nem tudom, hogy egy mai 18 vagy 14 éves hogyan tájékozódik. Nekünk szerintem könnyebb volt.” – fogalmazott Sárik Péter.

A zenész arról is beszélt, mint sok embernek számára is a legnagyobb legyőzni való tulajdonsága a megfelelni vágyás volt. Ráadásul ő érzékenyebb is az átlagnál. „Nekem a szüleim vezető beosztásúak voltak, tehát különösen nem volt mindegy, hogy én mit csinálok. Nagyon érzem az embereket, ezért tudok például jól kísérni színpadon. Pontosan érzem, mit gondol, érez. És én már gyerekként is kristálytisztán éreztem azt, hogy egy felnőtt emberek felém fordulása egyáltalán nem őszinte, hanem anyunál a biztosítónál remél valamit vagy apu elintéz majd neki valamit az építőiparnál.” – tette hozzá a jazz zongoraművész, zeneszerző.

A beszélgetés során arról is mesélt, milyen különleges, logika alapján összeállított hitrendszert épített ki magának.